• кухни Днепропетровск
  • мягкая мебель Днепропетровск
  • шкафы купе Днепропетровск
  • спальни Днепропетровск
  • детская мебель Днепропетровск

  • Így kellett történnie!
    2007. április 16. hétfő, 00:00

    Tábori Mirtill Violett születése


    A kislányunk tervezett baba, a szó legszorosabb értelmében. 2005 decemberében már tudtam, nem várhatunk tovább, hiányzik valami az életünkből. Szavak nélkül is tudtuk mindketten a férjemmel, hogy ez nem más, mint az, hogy végre igazi család lehessünk.

    Tudtuk, de egy kicsit meg is rémültünk, fel vagyunk mi erre készülve? Aztán 2006 februárjában megtörtént a csoda, áldott állapotba kerültem.

    Az első ultrahangfelvételre a 6. héten került sor. Ahogy megláttuk, abban a pillanatban beleszerettünk, pedig még magzatnak sem nevezte az orvos, de mi elneveztük Mákszemnek. Az állapotosságom végig csodálatos volt.

    Amikor megtudtam, hogy a szívem alatt hordom szerelmünk gyümölcsét, szinte a piacon kapható összes szakirodalmat beszereztem, és beleástam magam a szülés témájába. A 16. hét végére teljesen körvonalazódott bennem, hogyan, kivel és milyen feltételek mellett szeretnék szülni. A kedvenc könyvem, amit minden kismamának ajánlok, mert pozitív, szívmelengető és mindenki számára érthetően leír mindent, az Ina May Gaskin könyve: Útmutató szüléshez.

    A választott orvosomnak volt magánpraxisa, a szüléseket viszont a II. számú Nőgyógyászati Klinikán vezette le. Idejártam vizsgálatokra, de az első pillanattól kezdve nem éreztem jól magam ezen a klinikán. Nem tetszett a futószalagszerű személytelen ellátás. Amikor aztán elmondtam az orvosomnak, hogyan szeretnék szülni (dúlával és teljesen természetesen) és ő ezt teljesen elutasította, sőt kiderült, hogy még kórházi szülésznőt sem választhatok, akkor már tudtam, hogy nem szeretnék itt szülni. Az orvoshoz viszont ragaszkodtam, hiszen a sógornőm is nála szült, én nem is ismerek más orvost, meg különben is milyen dolog a választott orvost a terhesség felénél faképnél hagyni. Ezek miatt az érvek miatt maradtam az orvosomnál. Aztán jött az arculcsapás, amikor az orvos azt mondta, hogy pont mikorra ki vagyok írva, ő három hétig külföldön lesz egy orvoskonferencián és majd a helyettese vezeti le a szülést.


    Ekkor döntöttem: kórházat és orvost váltok! A 34. héten jártam ebben az időben. Váltottam és nem bántam meg. Mindenkinek ajánlom, ha nem érzi magát jól a választott kórházban vagy az orvosával akkor mindenképpen váltson, soha sem késő!!

    Az új orvosom nagyon kedvesen fogadott, az új kórház pedig az első pillanattól fogva szimpatikus volt. Akárhányszor mentem, mindig kedvesen fogadtak. Nem a legismertebb kórház, de barátságos, családias hangulatú és nem nyüzsgős. Az új orvos nagyon lelkiismeretes, nagy szaktudású és végtelenségig kedves, és mindenre nyitott volt. A szülési tervemmel szemben sem volt semmilyen kifogása.

    Az utolsó pár hétben ide, a Bajcsy-Zsilinszky kórházba jártam terhesgondozásra. A 37. hétig minden rendben volt. A soros NST-vizsgálaton az orvos felfedezte, hogy Mákszem szívhangja néha nagyon lelassul, de azt mondta, hogy ez még nem kóros, úgyhogy aggodalomra semmi ok. A következő vizsgálatokon ugyanezeket a kis görbéket produkálta, ez így ment egészen a 39. hétig, amikor az orvos úgy döntött, hogy a baba és az én biztonságom érdekében jobb, ha befekszem a kórházba, és állandó felügyelet mellett leszek egészen a szülésig.

    Így 2006. november 3-án befeküdtem a kórházba. Szerencsémre üres volt a fizetős egyágyas szoba, amit egyből ki is vettünk. Ez a szoba azért nagyon praktikus, mert nem kell senkivel osztozni, saját fürdőszobája, hűtője, tv-je van de a legnagyobb előnye, hogy a leendő apuci végig benn aludhatott velünk a vendégágyon. A kórházi tartózkodás szörnyen unalmas volt, végig a perceket számoltam, de a legrosszabb a várakozás volt, hogy mikor indul be végre a szülés. Nem kellett sokat várni. 2006. november 4-én, szombat délután elindult a "buli", persze semmi nem úgy történt, ahogy a könyvekben meg van írva.

    Magdika, az éppen ügyeletes szülésznő javaslatára unalmamban elkezdtem lépcsőzni. A szülészet az épület negyedik emeletén található, én pedig négyszer fel- és lementem a földszintig. Fárasztó volt, de kimondottan jólesett a mozgás. A negyedik kör után bementem a szobámba és leültem egy kicsit pihenni. A szokásos pisilési inger hatására kimentem a mosdóba és akkor vettem észre, hogy vérzek: elment a nyákdugó. Semmi pánik, gondoltam, hiszen innen még akár messze is lehet a szülés. A dúlám, Alexa Katalin pedig éppen úton volt hazafelé külföldről busszal, úgyhogy gondoltam még tényleg van idő. A megbeszélésünk szerint, este kilenc óra felé volt várható az érkezése. De mivel lelkiismeretes dúláról van szó, nem hagyott magamra, hanem az egyik dúlatársa (Timi) volt velem folyamatos kapcsolatban, ha mégis akkor történik valami, amíg ő nincs itthon. A dokim pedig éppen szabadnapos volt, másnap este héttől volt ügyeletes.

    Mivel úgy gondoltam, hogy még biztosan nem szülök, elmentem tusolni. Utána pedig ledőltem pihenni. Mikor megszomjaztam, felálltam, hogy töltsek inni magamnak. Amit utána éreztem, az tuti, hogy nem volt egy könyvben sem leírva. Úgy éreztem magam mint egy filmben, ahol eltúlozzák a magzatvíz elfolyását. Pedig én több percig csak álltam a szoba közepén a magzatvíz, pedig nem akart elállni. Csak ömlött és ömlött, mint a Niagara-vízesés. Amikor már jó néhány perce csak álltam és a törölközővel próbáltam feltörölni, mert úgy éreztem, hogy már bokáig ér, felhívtam a férjem, hogy mikor ér be. Szegény pont egy óriási dugóban állt a Róbert Károly körúton. Annyira megijesztettem, hogy 120-al robogott a kórházba végig a villamossínen.

    Mire beért, már túl voltam az egész állapotosságom alatt rettegett beöntésen. Hát nem volt kellemes, az tuti, de túléltem és nem veszítettem semmit az önérzetemből, hála Magdikának, aki otthagyott magányomban, hogy intézzem el az ilyenkor szükséges dolgokat teljesen egyedül. Utána letusoltam és megkaptam a csinos kórházi hálóinget. Utólag visszagondolva örülök, hogy nem saját hálóingben voltam.

    Mivel csak én vajúdtam (mindig is így terveztem) azt a szülőszobát választottam, amit előre kinéztem és minden szülési segédeszköz is csak rám várt. Minden adott volt az előre eltervezett, teljesen természetes szüléshez.

    Timi a helyettes dúlám is megérkezett teljes fegyverzettel, és szépen elkezdtünk vajúdni. Mire az orvosom is beért, már túl voltunk a labdán, a masszázson és jólesett sétálni is.

    Mindezek ellenére: már három órája vajúdtam, de még mindig csak 1 centire tágultam. Semmi gond, gondoltam, akkor gyerünk a kádba. Leoltottuk a fényeket és Timi gyertyát gyújtott. Miközben én élveztem a finom meleg vizet, Kati a választott dúlám is megérkezett. A megszokott csapat jelenlététől új erőre kaptam. A fájásaim hol előjöttek, hol abbamaradtak. Kati beadott egy homeopátiás szert, amire ismét beindultak a fájások. Többször átbeszéltük még a várandósság alatt, hogy mit hogyan szeretnék és minden úgy is történt addig, amíg ki nem szálltam a kádból.

    Akkor már hat órája vajúdtam és még mindig csak 1 ceninél voltam. Ekkor az orvos javaslatára felfeküdtem az ágyra és rámcsatolták a magzatfigyelő monitort. A fájásoknál a babám szívhangja egyre inkább lelassult. Itt jött el az a pillanat, amikor az orvosom úgy döntött, hogy nem kelhetek fel az ágyból, mert végig rajtam lesz a monitor és szükségesnek érezte a fájásbeindító beadását is. Ekkor már éreztem, hogy szertefoszlik a természetes szülés gondolata. Mindegy, gondoltam, legfontosabb, hogy a baba épségben megérkezzen. Ha tudtam volna...

    A fájások olyan erősek voltak, mint egy normál szülésnél, amikor valaki 10 centire van kitágulva. Én még mindig csak 1 centinél voltam. Az, hogy nem állhattam fel, maga volt a pokol, annak ellenére, hogy Kati végig a hátam és derekam masszírozta, a férjem pedig végig a kezem szorította. (Bár - az arcát elnézve - szerintem ő jobban szenvedett mint én.) A fájásoknál azt hiszem sikítottam, bár a férjem utólag azt mondta, hogy csak nyöszörögtem. Két és fél óra múlva az orvosom azt mondta, hogy a baba és az én érdekemben a császármetszést javasolja. Beleegyeztem, mert úgy gondoltam, hogy én ezt már tovább nem bírom.

    Hajnali fél három volt. Kilenc óra vajúdás után előkészítettek a rutin császármetszéshez. Az egész fél óra volt. Kicsit félelmetes volt a műtő, de hála az orvosomnak minden simán és fájdalommentesen ment. Az aneszteziológus egy kicsit morgott, hogy miért nem lehetett ezt előbb megcsinálni, mert ő már aludt (harmadszorra talált bele a gerincembe, talán ezért), de amúgy mindvégig mindenki segítőkész volt a műtét alatt. 2006. november 5-én hajnali 3 óra 1 perckor megszületett Tábori Mirtill Violett, 52 centivel és 3100 grammal.

    A műtét után kitoltak a megőrzőbe, ahol hat órát töltöttünk együtt, mint család. Aludni nem tudtam, mert végig a kislányomat csodáltam, nem tudtunk betelni vele (a mai napig sem).

    A császármetszés utáni másnapon már sétáltam és jól éreztem magam. Ami igazából nehéz volt, az a felkelés és lefekvés a kórházi ágyba, mert nagyon magasak ezek az ágyak. A legnagyobb hálával a férjemnek tartozom, aki négy napig végig benn volt velünk a kórházban és ott is aludt. Nagyon nagy segítség volt. Tudtam pihenni és ő foglalkozott a gyerekkel és velem. Mirtill csak addig volt a csecsemőosztályon, amíg vizsgálták, de akkor is ott volt végig a férjem. Fürdetni is csak kétszer fürdették a nővérek, utána már mi csutakoltuk a szobánkban lévő babafürdetőben.

    Többször meg is jegyezték, hogy milyen szerencsés a mi babánk, hogy így vigyáz rá anya és apa. A szoptatás az elejétől fogva sikerélmény volt. A csecsemős nővérek közül kifogtam a legelhivatottabbat és legaranyosabbat, aki végig segített, mutatta, hogyan is csináljam. Négy nap után pedig hazamehettünk.

    Tábori Beatrix

    2007. április 16.

     

    Keresés

    Dúlakereső

    Számláló

    mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
    mod_vvisit_counterMa36
    mod_vvisit_counterTegnap64
    mod_vvisit_counterEzen a héten444
    mod_vvisit_counterMúlt héten540
    mod_vvisit_counterEbben a hónapban1783
    mod_vvisit_counterElőző hónapban4822
    mod_vvisit_counter2011.03.22. óta:531527
    Visitors Counter



  • стена плача молитва
  • стена плача передать записку