Első szüléskísérésem története

 
Réka születése

Frissen végzett dúlaként, a könyveket bújva és dúlaságomat egyelőre még csak szakmai és kevésbé szakmai jellegű szövegek fordításában kiélve, nap mint nap azon gondolkodtam, hogyan is fog nekem beindulni igazán a dúlai karrierem, értve ezalatt az első felkérést, a beavatódást és természetesen a folytatást. Igaz saját szüléseimen kívül voltam már jelen szülőszobán egy barátnőmet támogatva, akinek férje nem érzett késztetést a szülőszobai jelenlétre, na, de az anno domini, tehát dúlává képződésem és a dúlaságban újjászületésem előtt volt.
Az a bizonyos nap hamarabb elérkezett, mint gondoltam. 
December közepén telefonon keresett meg Rita, aki elmondta, hogy jelentkezett nála egy kismama, akit ő különböző okok miatt nem tud vállalni. Úgy hallotta, hogy én nem utazom el a karácsony-szilveszter körüli időszakban, és ez ebben az esetben kulcsfontosságú, hiszen a mama január 3-ra van kiírva. Természetesen nagy boldogan válaszoltam, hogy rám számíthatnak. 24-én is? Igen, és 31-én is. Jó, akkor megadja a számomat a kismamának, aki hamarosan jelentkezni fog.

Hívott is, és aznap este már el is jött hozzám a párjával. Beszélgettünk arról, miért keresnek dúlát, miért viszonylag későn jutottak erre a döntésre, hogyan képzelik el a szülést és én miben tudok segíteni. A választott szülésznőjük december 24-26-ára nem vállalta a munkába jövetelt, ezért fordult meg a fejükben a dúla, viszont ha már választanak egyet, akkor azt nem csak erre a három napra gondolják. Az orvossal is megbeszélték, hogy lesz dúlájuk, aki megértő volt, mert azt mondta, hogy semmi kifogása nincs a dúlák ellen, csak azokat a dúlákat nem szereti, akik beleszólnak a szülésbe.

Ja, és két centire ki van nyílva a méhszáj

A doktor úr azt mondta előző nap, hogy most már bármikor, bármi megtörténhet. Jesszus Mária! De hiszen én még nem vagyok készen. Kineveztem ugyan egy táskát dúlatáskának, de az pillanatnyilag még üres. Meg hát annyi mindent el szerettem volna még olvasni, hogy a lehető legfelkészültebben érjen az első felkérés. Pánikközeli állapotba kerülésemből Rita billentett ki azáltal, hogy felajánlotta, elvisz engem a kórházba, ahol neki nagy helyismerete van és megmutat mindent, bemutat a választott szülésznőnek, az orvosnak, átadja nekem a komplett dúlafelszerelését satöbbi. Minden eltelt napért hálás voltam, hogy kaptam még egy kis időt a felkészülésre. A dúlatáskámba lassan belekerült minden szükséges eszköz, az elolvasandó szakirodalom is redukálódott.

Eltelt a karácsony, a szilveszter is. Közben az anyukával renszeres telefonkapcsolatban voltunk, hiszen sűrűsödtek a vizsgálatok, gyűltek az egészen konkrét kérdések. Aztán eljutottunk arra a pontra, hogy az orvos felvetette a szülésmegindítás kérdését, amennyiben a baba nem születne meg január 5-éig. Ok: a mamánál streptococcus fertőzést diagnosztizáltak, ezenkívül vércsoport-összeférhetetlenséget, meg el is múlt 35 éves, szóval sok a rizikófaktor. A megindítás hallatán a kismama is elkeseredett, hiszen roppant felkészült volt, tudta, mivel járhat az. De végül is megnyugodott, amikor belátta, hogy orvosa is legszívesebben elkerülné a megindítást és azt szeretné, ha a kismamának nagyon szép, természetes szülése lenne, és csak akkor kerülne sor az indításra, ha ez mindenképpen elkerülhetetlen. Ettől még a mama vajúdhat úgy, ahogy szeretne.

Ebben a helyzetben annyit tehettem, hogy beszéltem neki a különböző szülésbeindító praktikákról. A ricinusolaj-koktél is felmerült, mint opció. A megfelelő szakirodalomból kikerestem a pontos receptet és felolvastam neki szó szerint a könyvből a következőt: "három-hat órán belül megkezdődnek az erőteljes fájások, ha mégsem így lenne, az anyának abból kell kiindulnia, hogy a gyermek még nem akar megszületni". Nála ez a módszer azért is tűnt áldásosnak, mert egyetlen dologtól tartott a szüléssel kapcsolatban, hogy a szülőágyon "galiba"" történik, ez őt saját szemérmessége miatt zavarta elsősorban. Ebben a kórházban nem alkalmaznak rutinszerűen beöntést...

Ricinusrecept megadva

Eredmény: semmi. Másnap beszélünk telefonon, nem merte meginni, mert aznap ment az orvosához vizsgálatra, és azt szerette volna, ha ő is rábólint. Rábólintás megtörtént: "Csinálja csak, kismama!" Másnap telefon, továbbra sincs bátorsága bevenni, mert fél, hogy kontrollálatlanná válik a perisztaltika és nem tud ura lenni a helyzetnek. Hát persze, megértem a félelmét és nem ajánlgatom tovább a módszert. Megbeszéljük, hogy másnap reggel találkozunk a kórházban, jöjjön a szülésmegindítás. Este kapok egy sms-t: "Megittam csak egy nagyon picit hagytam"".

Telefonnal a fülem mellett alszom el, akárcsak a megelőző három hétben. Fél háromkor ébresztis a csörgés. Csak nem? De igen, már bent vannak a kórházban, négy ujjnyira ki van tágulva, kérik, hogy induljak. A kórházban meghitt csend és félhomály fogad, tágas, kádas, franciaágyas szülőszoba, rajtunk kívül senki nincs az osztályon.Viszont a mama pocakján ott a monitor, a baba szívhangja nem tetszik a szülésznőnek, túl magasnak találja a pulzusát. Ezek után a kádban vajúdás nem tűnik megvalósíthatónak. Hol állva, hol ülve, hol az ágyon fekve vajúdik. A keresztcsontját masszírozom vajúdóolajjal, szemmel láthatóan jólesik neki.

Hajnali 4-kor újabb vizsgálat, szegény kiabál, talán kézzel tágítja a szülésznő. Igen, ő is mondja, és bár tiltakozik, a következő vizsgálat is hangos. Monitor majdnem folyamatosan fenn, de úgy veszem észre, hogy ugyan leszűkíti a lehetőségeit, de egyben megnyugtatja őt is és az apukát is, gyakran pillantanak a kijelzőre. Még beszélgetünk, érdeklődik az én saját szüléseimről. Egy óra múlva újabb vizsgálat, még egy centivel tágult. Fél hatkor bejön az orvos, 8 cm, burokrepesztés.

A magzatvíz nagyon zöld, ettől kezdve folyamatos a monitorozás. A kontrakciók elviselhetetlenné erősödnek, összefolynak. Most már nincs beszélgetés, csak befelé fordulás, együtt lélegezzük át az összehúzódásokat. Forró muskotályzsályás borogatást teszek oda, ahol éppen nincs az érzékelő tappancs. A pelenka gyorsan kihűl, újabb vízforralás. Mindezt kétszer-háromszor tudom csak megtenni, mert már jönnek is a tolófájások. Hirtelen nagy lesz a nyüzsgés, hoznak lepedőket, törölközőket, előkerül egy cefetül világító lámpa és a szülőszék is. Felteszik a nagy franciaágyra, ahol eddig hol ülve, hol fekve zajlott a vajúdás, papa a mama mögé ül, mama nekitámaszkodik, orvos pedig betérdel. Szép ez így, egyenragú felek látszatát keltik

A lámpa fénye nagyon zavaró, a homlokára helyezett hidegvizes borogatást egy kicsit a szemére csúsztatva igyekszen csökkenteni az erősségét. A szülésznő gátmasszázsolajjal masszírozza a gátat. Én fogom a kezét, együtt lélegzünk, nyomás közben együtt végezzük a hasprést. És három-négy tolófájás után, gátmetszés nélkül kicsusszan Réka baba. A magzatmáztól fehér, nem mozdul, nem sír, nem is nyöszörög, én érzem, hogy nincs baj; a szülők nem látják őt, talán jó is ez így most. Szülésznő leszívja a légutakat, de Réka továbbra sem mozdul. Köldökzsinórt gyorsan elvágják, márcsak azért is, mert köldökzsinórvér levétel történik. Szülésznő kiviszi a babát, feltételezzük, hogy erőteljesebb szívással próbálkozik. És valóban, pár másodperc, és Réka felsír. A szülők megnyugszanak, nincs baj, rögtön vissza is kerül a baba a méltó helyére, a mama hasára. Boldogan sír mama, papa, és én sem tudom visszatartani a könnyeimet, nem is akarom. És szerencsére csak én veszem észre, hogy a táskámban kukorékol valami. A mobiltelefonomat kikapcsoltam ugyan, de az ébresztést nem iktattam ki, és az kikapcsolt állapotban is aktiválódik. Fél hét van, hát szép jó reggelt, Réka baba! Mamája hasán pihen beburkolva, amíg a köldökzsinórvér a tartályba kerül. Aztán oxitocin vénásan, és megszületik a lepény is.

A babát elviszik megfürdetni, a büszke apuka fürdeti

A mamának felszíni hámsérülései vannak, a doktor három öltéssel rendbe teszi. A baba hamarosan visszakerül, rózsaszín ruhakölteményben, gyönyörű, a szülésznő a mama mellkasára helyezi, és segít nekik a cicire tevésben. Réka nagyon érdeklődő, ügyesen tapad a cicire. Én pedig érzem, hogy a szoptatás a következő dolog, amibe mélyebben bele kell ásnom magam, mert bár három gyereket szoptattam, ismereteim nem korszerűek, így nem nyújthatok meggyőző támogatást, ha szoptatással kapcsolatban fordulnak hozzám.
Papa mindenkit értesített telefonon, most már figyelme kizárólag párjáé, ők most már hármasban szeretnének maradni, tehát csomagolok és távozom.

Másnap bemegyek hozzájuk, egyágyas szobában vannak ők hárman együtt, a boldog család.

Apuka elmesél egy epizódot az előző napi eseményekből

Miután megtörtént a burokrepesztés, ő félrevonta az orvost és megkérdezte: "Doktor Úr! Hogyan is állunk tulajdonképpen?" A válasz: "Őszintém megmondom magának, nem túl jól, a babának nagyon magas a pulzusa, ami annak a jele, hogy nincs jól, abban bízhatunk, hogy a burokrepesztés okozta sokk helyrebillenti őt, folyamatosan figyelni fogjuk, és a legkisebb aggodalomra okot adó jel esetén visszük a mamát a műtőbe császármetszésre."

Szerencsére ezt sem a mama, sem a baba nem hallotta, így nem volt alkalmuk megijedni. A mondat elhangzása után egy óra múlva pedig megszületett a baba úgy, ahogy ez a család azt nagyon szerette volna: természetesen, fájdalomcsillapítás nélkül, gátvédelemmel, szépen.

Alexáné Topál Katalin

partnerek